2016. december 17.

Merevedési zavarok




A merevedési zavarok több férfit érintenek, mint gondolnánk. Talán a 40-es feletti feleségek sokat tudnának erről beszélni, bár fiatal korban is felléphet. Az USA-ban a 40 év feletti férfiak 40%-a szenved merevedési zavarban. A merevedési zavarnak több oka is lehet. Én itt szeretnék az egyik okára összpontosítani, ami nagyon gyakran a kiváltója ennek a kellemetlen tünetnek. Ez pedig nem más, mint az étrend. A helytelen étrend rendkívül gyakran idéz elő merevedési zavarokat, ami a férfi életét nem csak kellemetlenné teheti, de egyenesen veszélybe is sodorhatja, mint azt a későbbiekben látni fogjuk.

Először nézzük, hogyan idéz elő problémát a helytelen étrend a férfiasságban. Artériáink “eldugulhatnak” a plakkok lerakódásaitól. A szív közeli artériák is beszűkülhetnek ezektől a lerakódásoktól, pedig azok viszonylag nagy átmérőjűek. A péniszben lévő artériák sokkal kisebbek, így talán először ezekben a kis erekben észlelhető az ér beszűkülése, ami úgy jelzi jelenlétét, hogy a vérellátás nem lesz megfelelő, így a merevedéssel is lehetnek problémák. Ezért is van az, hogy a merevedési zavar és a szívbetegség között szoros a kapcsolat. A merevedési zavarra tekinthetünk úgy, mint a szívbetegség első számú jelére. Ekkor még csak a péniszben lévő erek vannak eldugulva, és egyelőre csak az nem kap megfelelő vérellátást. A probléma maximum egy kudarcot vallott esti próbálkozás. Viszont ezeket a kellemetlen estéket komolyan kell venni, mert ezek jelzik a szívbetegség közeledését. Amikor ereink úgy eldugulnak, hogy a szív közeli, nagyobb artériák is elzárulnak, akkor már a szív lesz, ami vérhiányban szenved, és az már nem csak kellemetlen estéhez, de halálhoz is vezethet. Egy merevedési zavarral kezelt férfinek 50-szer nagyobb esélye van a szívinfarktus általi halára.
(A szívinfarktusról olvashatsz bővebben weboldalamon)

Az alacsony zsírtartalmú, növényi étrenden nem csak a szív közeli artériák, de a péniszben lévő artériák is kitisztulhatnak, így nagyobb esélyünk lesz a szívinfarktus elkerülésére, és egy szenvedélyes éjszakára.

A jobb véráramlat az idegeket is jobban ellátja vérrel, így az élvezeti érzés fokozódik. Ezt a hölgyek fogják leginkább tapasztalni. Ha valaki pedig cukorbeteg és neuropátiás fájdalmak gyötrik, ne lepődjön meg, ha a helyes étrenden megszűnnek a fájdalmak. Nem csak a péniszben, de az idegekben is eldugulhat az ér, és ha ezek kitisztulnak, a fájdalmak is megszűnhetnek. Ez a fájdalom megszűnése akár napokon belül is észlelhető.
(A neuropátiás.fájdalmakról bővebben olvashatsz a weboldalamon)

Bónuszként jobb lesz a hormonháztartás és a termékenység is. Nem utolsó sorban jobban fogjuk magunkat érezni, és a jó közérzet nem elhanyagolandó nem csak a szexuális életünk szempontjából.

Hallgassuk meg Dr. Neal Barnardot:
.



..............oOo...............

2016. augusztus 6.

Gyógyulás cukorbetegségből - videó









Gyógyulás cukorbetegségből videó


Orvosi videó Dr. Demény János



Dr. Demény János orvosi videó

2016. július 2.

Székrekedés


Mikor nincs székrekedésünk?

A székletnek meglehetősen puhának kell lennie. A széklet ürítése erőlködés, fájdalom mentesen történik. A belekben nem halmozódik fel a sok salakanyag kellemetlen érzést, puffadást okozva.


Mikor van székrekedésünk és mi a következménye?

Ha székletünk kemény és fizikai erőfeszítés szükséges a székeléshez. Ilyenkor a hasizom összehúzódik, visszatartunk egy mély lélegzetet, a rekeszizom lefelé nyomódik. Ez egy belső hasi nyomást idéz elő, ami segíti kipréselni a bél tartalmát. Normál esetben a bélmozgás elegendő lenne de mivel a székrekedés jelen van, ezért van szükség az extra erőkifejtésre.

Ilyenkor a nyak és az arc izma is megfeszül, és esetleg el is pirosodunk. Ennek az erőlködésnek a következtében a lábban lévő vénák megsérülhetnek. A lábban lévő vénák mentén bizonyos szakaszokon belül szelepek vannak. Ezek a szelepek elősegítik, hogy a vér felfelé áramoljon a szívbe. Ezek a szelepek megnyúlnak és roncsolódnak a nagy nyomás következtében, amire szükség van a kemény széklet kipréseléséhez. A roncsolódás miatt a láb vénáiban lévő szelepek idővel képtelenek lesznek fenntartani a vért. Ez esetben vér nyomja a vénák alsó részét egész nap. Ennek az állandó vérnyomásnak egyik következménye a visszér.



A székrekedés következménye nemcsak a visszér, de az aranyér is lehet. Ilyenkor a végbélben és a végbélnyílásban lévő vénák okoznak gondot. Amennyiben rendszeresen túlerőltetjük a vénánkat, mert rendszeresen kemény a székletünk, akkor megsérülnek és aranyeret eredményeznek.


Ráadásul az erőlködés a végbél izmait kinyomja, amik végül kint ragadhatnak. Ez csak még több problémát jelent a már amúgy is fájdalmas aranyérhez hozzáadva. Itt nem ér véget a székrekedés okozta problémák sorozata. A rekeszizomnak van egy természetes nyílása, amin keresztül a nyelőcső áthalad. Ez a természetes nyílás megnyúlik, amikor a gyomor felfelé nyomódik az erőlködéstől. Végül megszakad a rekeszizom és a gyomor állandóan a rekeszizom felett lesz.


Azok az emberek, akik rendszeresen székrekedésben szenvednek és sokszor csak hashajtóval tudnak WC-re menni, a vastagbél része, a colon, akár kétszeresére is megnyúlhat. A hashajtókhoz pedig a szervezet egy idő után hozzászokik és egyre többre és egyre erősebbre lesz szükség. Ezért érdemes a helyes étrendre áttérni. Néhány napot igénybe vehet, míg helyreáll a bélműködésünk. Besegíthetünk egy kis szilvával, őrölt lenmaggal, korpával és hasonló ételekkel is. A bő folyadékot viszont semmiképp ne felejtsük el. Esetleg néha kenegessük meg a hasunkat a rajzon látható irányba.



Milyen étrend idézi elő a székrekedést?
Ha többnyire rostmentes ételeket fogyasztunk mint a hús, tojás, tejtermék, finomított gabonák pl.fehér kenyér, akkor nagy eséllyel székrekedési gondunk van. A tejtermék önmagában is okozhat székrekedést, lásd a tejről szóló bejegyzésemet. Viszont ha étrendünk sok friss gyümölcsből, zöldségből áll, akkor a rost és lédús gyümölcsök és zöldségek segítik kipucolni a beleket. Teljes értékű növényi étrenden a székrekedés szinte esélytelen. És persze pótoljuk a szükséges folyadékot is. Egy kis mozgás és naponta akár kétszer-háromszor is lehet székletünk, amit erőlködés mentesen tudunk üríteni.


Helyes székelési póz
A guggolás lenne a leghelyesebb póz. De napjainkban inkább az angol wécét szoktuk használni. Egy kis széket vagy egyéb tárgyat a lábunk alá helyezhetünk. Így jobban kiürül a bél. A rajzon látható, hogy a bél más szöget zár be ha a láb kissé magasabban van. De ha üléskor előre hajlunk, ráhajlunk a combunkra, az is segíthet levenni a nyomást a végbélről.


Van székletem de mennyi?
Ha van székletünk de kevés, az sem megfelelő. Ha a székletünk rendszeresen 200 g alatt van, az esetleg arra utalhat, hogy a többi a belekben ragadt és ez elősegítheti a bélrák kialakulását. Attól, hogy valakinek naponta széklete van még lehet székrekedése. Sok ember az akár öt nappal előtt elfogyasztott ételt üríti ki. Az ételnek gyorsan át kellene siklania az emésztő rendszeren és nem napokig benne tengődni, lerakódásokat és egyéb károkat okozva. Az alacsony szénhidrát tartalmú étrend ma nagy divat, ezzel együtt a székrekedés is és a magával vont sok egészségügyi probléma is.

Íme egy széklet táblázat, az erős székrekedéstől a hasmenésig:





2016. március 18.

Cukorbetegség ördögi köre

Videó Budai Évától

Eredeti videó: Klikk ide









.........

Inzulin érzékenység

Az inzulin érzékenység jelentősége és annak "kiszámítása"

A cukorbetegségnek 2 pillére lehet: inzulin termelés hiány és inzulin rezisztencia. Az inzulin rezisztencia csökkenthető illetve teljesen meg is szüntethető. Fontos figyelembe vennie a betegnek, mennyire inzulin érzékeny és azt szükség szerint növelni.

Inzulin érzékenység = 24 óra alatt elfogyasztott szénhidrát osztva 24 óra alatt használt inzulin vagy/és cukorbetegségre felírt gyógyszer mennyiség.


Eredeti videó: Klikk ide







------------------

Cukorbetegség kialakulása

Budai Éva beszél a cukorbetegség kialakulásáról és helyes kezeléséről. Eredeti videó: Klikk ide








-------------------------

Metabolikus szindróma

A metabolikus szindróma - Dr. Demény János






Eredeti videó a youtube-on: Klikk ide









-----------------------

Földlakók- videó

A FÖLDLAKÓK (EARTHLINGS) egy másfél órás dokumentumfilm az emberiség teljes állatoktól való függőségéről (kiskedvencként, valamint élelem, ruházat, szórakoztatás, és tudományos kutatás céljából), de bemutatja a totális tiszteletlenségünket is eme „nem-emberi segítők" iránt. Az Oscar-díjra jelölt Joaquin Phoenix (GLADIÁTOR) a film narrátora, zenéjét pedig a híres platinalemezes művész, Moby szerezte. Alaposan megvizsgálva a kisállatboltokat, kölyökneveldéket, állatmenhelyeket, állattartó telepeket, a bőr- és szőrmeipart, a sportot és szórakoztatást, és végül az orvosi és tudományos területet, a FÖLDLAKÓK rejtett kamerákat és korábban soha nem látott felvételeket használva számol be a világ olyan, nagy iparágainak napi gyakorlatáról, amelyek nyereségükhöz teljes mértékben az állatoktól függenek.

Eredeti film a youtube-on: Klikk ide







------------------------------

2016. március 17.

A tej


Nagyszüleink a frissen fejt tejet itták, és a tej mint élet, erő, egészség van számon tartva. Gyermekkoromban iskolatejként ittuk egy-két kiflivel. Gondolom azért szervezték oly nagy erővel a tej és nem az alma osztogatását az iskolámban, hogy mi gyerekek majd erős csontozattal rendelkezzünk, hiszen köztudottan a tej csonterősítő. Élet, erő, egészség, csonterősítő! Mi kell még? A tej egy igazi csodaszer, ezért is van számon tartva úgy, hogy mindenkinek kellene fogyasztania a jobb egészség érdekében.

Én mégis arra kérem a kedves olvasót, hogy elfogultság nélkül nézzünk utána ennek a csodaszernek.
A tehén sok tejet képes adni, hiszen a kis boci sokat iszik. Mára már kiment a divatból a tehén tartása és leginkább farmokon tenyésztik a teheneket. Gondosan ki is válogatják a jól tejelő teheneket. Egy jó farm tehén 40 liter tejet ad naponta, egy még jobb 80 litert de a világrekord tehén 120 liter tejet adott egyetlen nap alatt. Bár ez a tej mennyiség nem természetes, nagyszüleink tehene is sok tejet adott. A kis boci, ami már születésekor is jó nagy (egy babához viszonyítva) rohamosan még nagyobb állattá nő rövid időn belül. Úgy néz ki a tehéntejtől lehet nőni, és azok a farmerek is akik sok tehéntejen nőttek fel, általában jó nagy darabok.

Az összes emlősöket összevéve, az emberi tejben van a legkevesebb fehérje, és az emberi tejben a legalacsonyabb a fehérje aránya a savóhoz képest. A tehéntej sokkal fehérebbnek néz ki mint az emberi tej, mert több fehérje van benne.
Azt mondjuk a fehérje szükséges a növekedéshez, így valószínű ezért is nem felejtette ki az
Anya Természet a tejből a fehérjét. Hasonlítsuk össze egyes állatok tejében levő fehérje mennyiségét azzal, mennyi idő szükséges a növekedés során, hogy testük duplájára nőjön.


Megfigyelhetjük, hogy átlagban, ha egy állat rövidebb idő alatt éri el születési súlyának kétszeresét, a tejben levő fehérje mennyisége is nagyobb, hiszen a gyors növekedéshez több fehérje szükséges. Az ember viszonylag lassan nő. 120 nap alatt duplázódik meg születési súlya, ezért tejében is kevés fehérje van, mindössze 1.2 mg/l. A patkány ezzel ellentétben mar 4.5 nap alatt megduplázza születési súlyát, ezért a tejében jóval több fehérje van; 11.8 mg/dl. Az Anya Természet nem csak hogy nem felejtette ki a fehérjét a tejből, de arra is ügyelt, hogy annak mennyisége megfelelő legyen az adott faj utódjának növekedéséhez. Ha a sok fehérje miatt isszuk a tejet, akkor érdemesebb a patkánytól elcsenni egy keveset. Születéskor az ember még teljesen tehetetlen, agya még mindig fejlődik. A boci inkább arra törekszik, hogy fizikailag fejlődjön jobban. A tehéntej ehhez a növekedéshez hozza is segíti és egy nagy, erős állat fejlődik ki a bociból. Az emberi tej pedig segít az agy tovább fejlődésében, és intelligens emberekké cseperedünk. Ezért ha tehéntejen nő fel a gyerek, akár nagyra is nőhet, mint sok tehénfarmer, aki sok tejet ivott. Érdemes anyatejet adni annak a babának, mert így megfelelőképpen tud az agya tovább fejlődni születés után. (Tehéntejet egyébként is javasolt NEM adni gyermekeknek 1 éves kor alatt). Megfigyelések szerint azon gyerekek, akik tehéntejen növekedtek, alacsonyabb IQ-val rendelkeznek, mint azok a gyerekek, akik anyatejen nőttek fel.

A kazein egy fehérje, ami az emberi tejben és a tehéntejben egyaránt megtalálható. Emésztéséhez egy különleges enzim szükséges, a rennin. A kis baba és a kis boci szervezetében is megtalálható ez az enzim, hiszen élete első szakaszában anyatejből nyeri táplálékát. Mivel a kazein nagyon nehezen emészthető, ezért az emberi emlőben kis csomók vannak, amik egy bizonyos baktériumot ( bacillus bifidus) állítanak elő, és a tej ezzel a baktériummal kerül a baba szervezetebe, így a tejben lévő fehérje emésztése könnyebb lesz. Tehát ez a baktérium es a rennin emésztőenzim könnyíti meg a tej emésztését. Amikor egy emlős elválasztódott a szopástól, szervezete megszűnik rennint termelni, igy nem lesz képes a továbbiakban tejfehérjét emészteni megfelelőképpen. Nincs is szükség tejre, mivel a szoptatás után minden állat áttér a neki megfelelő étrendre. Ha megfigyeljük az emlősöket a természetben, minden emlős élete első szakaszában fogyaszt anyatejet (aminek összetétele a saját fajának igényeihez igazodik), és a szoptatási időszak után egyetlen emlős sem fogyaszt többé tejet, így nincs is szüksége a rennin enzimre szervezetének. Az ember talán az egyetlen kivétel, aki nem csak felnőtt korában fogyaszt tejet az elválasztás után, de ráadásul a másik faj tejét fogyasztja.

Érdekes módon a tehén vagy kecsketejet megisszuk meg ha bolti is, de ha egy szoptatós anyuka lefejne egy pohár jó házi, friss tejet, bizonyára undorodva utasítanánk vissza. Pedig az friss, és ráadásul saját fajunk teje is. A tejben nem csak fehérje, hanem cukor is van. A tejben levő cukrot laktóznak hívjuk. A laktózt egy enzim segítségével bontjuk le, aminek a neve laktáz. Ez a laktáz enzim a Föld népességének nagy részénél az elválasztás után megszűnik létezni. Az európai emberek nagy mennyiségben fogyasztanak tejet egész éven át, így a szervezetük általában termel laktàzt. Mi nem adtuk fel a tejet. Sok nemzet gyermekei a szoptatást befejezve többet nem ittak tejet vagy fogyasztottak bármilyen tejterméket. Pl Ázsia.

A laktáz szétbontja a tejcukrot (laktózt) a két összetevőjére: glukóz és galaktózra. A galaktóz még mindig nem megfelelő a szervezet számára, ezért egy enzim (béta-galactosidase) a baba szervezeteben a galaktózt átalakítja glukózzá. A glukózt a szervezet könnyen fel tudja használni. A szoptatós időszak után szervezetünk nem termeli ezt az enzimet. Ugyan a legtöbb európai ember szervezeteben a folyamatos tejfogyasztás miatt a laktáz enzim jelen van, hogy a laktózt glukózra és galaktózra bontsa, de a béta-galactosidase enzim nincs jelen, így a nyert galaktózt nem tudja szervezetünk glukózzá alakítani. Ez a probléma, mert mit csinálunk ezzel a galaktózzal, amit szervezetünk nem tud glukózzá alakítani , így nem tudja azt felhasználni? Ez a galaktóz a szervezet szamara egy idegen anyag. Nem igazan tud testünk vele mit kezdeni, elemészteni, ezért elraktározza a bőrben, szemben. Ez a lerakodott galaktóz idővel felhalmozódhat.

Laktóz intolerancia:
A lakosság hány százaléka laktóz érzékeny?



Kicsit más felosztásban:



Mint látjuk, a Föld lakosságának nagy százaléka laktóz érzékeny, így nem is képes tejet vagy bármiféle tejterméket fogyasztani mert azonnal hasfájással ülne a WC-n. Mégis azt állítják az embernek mint fajnak szinte elengedhetetlen étel a tej.


Koleszterin:
A tej elősegíti a koleszterin szint emelkedését is szervezetünkben. Akinek már egyébként is magas a koleszterin szintje, a tejtermékek fogyasztásának csökkentése vagy elhagyása segíthet. Mi az első számú étel, ami a legjobban felviszi a koleszterin szintünket? A tojássárgája. És a második számú ilyen étel? A zsírszegény tej. Meglepő, de így van. A benne levő fehérje miatt.


Vashiány:
 A tej blokkolja a vas felszívódását, ezért vashiányos embereknek mindenképp javasolt a tejtermek elhagyása. Mivel a vashiány is és a túl sok vas is problémát okoz és annak pótlása is kényes, mindenképp kérjük orvosunk segítségét, ha vas szintünk nem megfelelő.

Cukorbetegség:
Az 1-es típusú cukorbetegség kialakulását a jelenlegi tudomány összeköti a tejben lévő fehérjével. A Diabetológia folyóirat 1994-ben közzétette, hogy a gyermekkori tejfogyasztás megnövelheti az 1-es típusú cukorbetegség kialakulásának veszélyét (Diabetologia 1994; 37 (4): 381-387).
Hogy mi módon okoz a tej egyes típusú cukorbetegséget, arról bővebben olvashatsz a “Tej és 1-es típusú cukorbetegség” bejegyzésemben.
A korai tehéntej fogyasztás másfélszeresére növelheti az egyes típusú cukorbetegség kialakulásának veszélyét . Diabetes Care 1994; 17 (1): 13
Cukorbetegség nem alakul ki cukorbetegségre hajlamos patkányoknál, amiket az első 2-3 hónapban tehéntej mentes étrenden neveltek. Ez arra utal, hogy a tejfehérje előidézheti a betegség kialakulását. New England Journal of medicine 1992; 327 (5) : 302-307


Róma és London kutatói egy tanulmányban 47 újonnan diagnosztizált inzulinfüggő beteget vizsgáltak meg és a betegek 51 százaléka rendelkezett olyan immun sejttel, ami a tejfehérje (beta caseine) fogyasztás során termelődik. A nem cukorbetegekből álló kontroll csoport mindössze 2.7 százaléka rendelkezett ezzel az immun sejttel.








Az ábrán látható, hogy egy ország népe minél több tehéntejet fogyaszt, annál nagyobb az 1-es típusú cukorbetegség előfordulása.

Meddőség / petefészekrák:
A vérben felhalmozódott galaktóz hatással lehet a petefészekre és meddőséget vagy petefészekrákot okozhat. Az európai országokban négy párból egy segítséget kér a teherbeeséshez.
Daniel W Cramer a Harvard orvosi egyetem munkatársa összefüggésbe hozta a galaktóz fogyasztását a petefészekrákkal. Kíváncsi volt, a termékenységet is befolyásolja-e a galaktóz, ezért több ország népeiről készített jegyzetet. 36 ország női lakosságát es azok termékenységét viszonyította a tejfogyasztáshoz. A magas tejfogyasztás a csökkent termékenységgel hozható összefüggésbe. A termékenység hanyatlása már olyan fiatal nőknél is kimutatható, akik mindössze 20-24 évesek. Erről be is számolt az American Journal of Epidemiology folyóiratban.
Férfiak: a sperma mozgékonyság és spermaszám alacsonyabb lesz tejfogyasztás során.

Szürkehályog:
A galaktóz sérti a szemlencsét és szürkehályoghoz vezet. Digestive Disease and Sciences 1982; 27: 257-64

Ételallergia:
A tej az egyik olyan étel, ami leggyakrabban okoz ételallergiát. Ráadásul a teszt sokszor ki sem mutatja, mivel leginkább pozitív eredményt a másodlagos allergia mutatja.

Hasmenés vagy székrekedés?
Vegyünk egy fehér európai kis gyereket és egy fekete afrikai kis gyereket. Mi történik a tejfogyasztás hatására? Az afrikai kisgyerek hasmenést és hasfájást észlel mert laktóz érzékeny, az európai pedig székrekedést. A tej lehet hasfogó is és hashajtó is :)
Krónikus székrekedést okozhat a tehéntej, számolt be a New England Journal of Medicine; október 15, 1998.
65 olyan gyerekeket figyeltek meg, akik csupán 3-15 naponként tudtak székletet produkálni. A tehéntejet megvontak a gyerekektől, és 49 gyereknél (68%) két héten belül megszűnt a székrekedés. Ismét étrendjükbe iktatva a tehéntejet, a székrekedés újra fennállt 48-72 órán belül. A tehéntej fogyasztásakor nem csak a székrekedés volt jelen, de egyéb allergiás reakciók is, mint orrfolyás, asztma, ekcéma.
A “Sajt” című bejegyzésemben olvashatsz arról, miként okoz a tejtermek székrekedést.
Váladékképzés:
Ízületi gyulladás:
Bélbetegségek:
Migrén:
Asztma
Kólika - hasfájás, különösen babáknál:
Ötből egy baba hasfájós. Gyakran a tehéntej a probléma oka. A tejet fogyasztó szoptatós anyáknak hasfájós babájuk lehet. Én a tehéntej alapú tápszerekre is odafigyelnek (bár ezt nem említi az előadó orvos, és nem tudom az okozhat-e hasfájást a babánál). Pediatrics 1991;87 (4): 439-444

Csontritkulás:
A csontritkulás egyik fő oka a túl sok fehérje. Minél több állati fehérjét fogyasztunk, annál nagyobb esélyünk van a csontritkulásra. Ha a tej erősíti a csontot, miért van az, hogy a nagy tejfogyasztó országok (pl Norvégia) első helyen állnak csontritkulás terén? Aranyérmet érdemelnek a sok csonttörésért.

Leukémia:
A tesztelt újszülött bocik 59%-ban Bovine Leukémia Virus (BLV) antitestet találtak. Canadian
J of Comparative Medicine 1979; 43 (2): 173-179
Veszélyt jelenthet-e a tehénben lévő leukémia vírus az ember számára? Ha megiszunk egy pohár tejet a benne levő vírussal és ezt rendszeresen tesszük, növeljük-e a leukémia kialakulásának veszélyét? Egy biztos. A megfigyelések nem zárják ki ezt a lehetőséget. Az USA egyik államában (Iowa), ami tejállamként van emlegetve, a leukémiás betegségek előfordulása magasabb mint a nemzeti átlag. Amerikan Journal of Epidemiology 1980 ; 112 (1) :80-92
Pennsylvania laboratóriumában Bovine Leukemia Virust (BLV) tenyésztettek emberi sejtben. Az 1980-as tanulmány kimutatta az emberi leukémia száménak növekedését azon területeken, ahol magas volt a Bovine Leukemia. Science 1981 ; 213 (4511): 1014-1016.

Liszterózis:
A liszterózis komoly betegség.A tejbe kerülő listeria baktérium a pasztőrözést túlélik, kitűnően szaporodnak hűtő hőmérsékleten.

Fül-orr fertőzés:
Gyerekeknél gyakran előforduló fülfertőzést okozhat a tehéntej. Gyakori lehet a folyamatos orrdugulás is. Ha gyermekednek rendszeresen faj a füle, vagy be van dugulva az orra, próbáld meg pár hétre elvonni tőle a tejterméket, és figyeld meg, van-e javulás?

Daganatos betegségek:
Talán ha egy olyan ételt kellene megneveznem, ami a legjobban előidézi a rákos sejtek
növekedését, a tejet nevezném meg. A benne levő fehérje (casein) ésIGF1 növekedési
hormon nagyon erősen elősegítik a daganatok növekedését.

Fertőzés:
A tej kitűnő módja a fertőzés továbbítására, írja a Journal of the American Medical Association 1984;252:2048-2052

Egyéb betegségek:
Maga a tejipar folyóirata számol be arról, hogy sok olyan betegség, mint a tuberkulózis, brucellosis, torokgyík, skarlát, Q-láz, gyomor-bél hurut, átadható a tejjel.
Journal of dairy science 1988;71:2809-2816

A tej fogyasztása során fellépő gyakori panaszok lehetnek: krónikus fáradtságérzés, erős fejfájás, mozgásszervi fájdalmak (musculosceletal pain), hiperaktivitás, ágybavizelés, allergia, asztma és légzési nehézségek, váladékképzés, plakkok képződését elősegíti (oxidalt koleszterin miatt), pattanás, ízületi gyulladás, az ideg beteg ségek, pl MS, a tej alacsonyabb IQ-hoz segíthet, prosztata fertőzés.
(A weboldalamon sok betegségről olvashatsz részletesen)

Káros anyagok a tejben:
Baktériumok, vírusok, antibiotikumok, hormonok, rovarirtószerek, genny stb.
Hasonlítsuk össze a pasztőrözött bolti tejet a nyers tejjel!
A nyers tejben sok a lactobaktérium és alig van benne patogén. A bolti, pasztőrözött tejben
nincs lactobaktérium, mind elpusztult a pasztőrözés során. Viszont van benne patogén.
Túlélték a pasztőrözést, és most tudnak szaporodni tovább a tejben. A tej nem fog megsavanyodni, de kialakulhat a büdösség a patogének miatt. A tej nem megsavanyodni fog, hanem megrohadni.

Mennyire savasít?
Gyümölcs: -3.1*
Zöldség: -2.8*
Hús: 9.5
Érett sajt: 23.6
*A mínusszal jelölt számok lúgosító hatásúak.

Tej és kalcium
Mi törekszünk a sok kalcium bevitelre. Az átlag USA-beli 1400 mg kalcium bevitelen gyakran csontritkulással küzd. Az átlag vidéki afrikai 350 mg kalciumon nem is ismeri a csontritkulást. A tejben levő kalcium csak 25%-a szívódik fel. A tej viszont kitűnően savasítja a szervezetünket, és ezt valahogy ellensúlyozni kell. A zöld levelekből nyert kalcium könnyebben felszívódik, és a szervezetet sem savasítja. A kalciumról olvashatsz bővebben a “kalcium” bejegyzésemben.

Bevallom, a tejről regényt lehetne írni, de remélem egy kis ízelítőt sikerült adnom. Egyes orvosok azt vallják, talán a tej a legkárosabb étel, és csak úgy emlegetik “a méreg koktél”. A tejtermékek elhagyása nem könnyű, hiszen süteményekben és sok más áruban jelen vannak.


Budai Éva

Egészséges étkezés

Ha egészségesek szeretnénk lenni és megtartani ideális testsúlyunkat, a következő ételcsoportokat válasszuk:


Gyümölcsök



Zöldségek



Tökök



Hüvelyesek



Zöld levelesek



Teljes értékű gabonák



Burgonya



Teljes kiőrlésű kenyér



Tojás nélküli tészták




Növényi tejek



Sajt helyett:

Erről bővebben és hol szerezhető be, a következő linkre kattintva olvashatsz:
http://eddmagad.blog.hu/2013/04/02/mi_az_a_nemes_elesztopehely



A betegség és elhízás érdekében kerüljük az állati eredetű ételeket:

Hús és belsőségek

Tej és tejtermékek:

Tojás


Finomított szénhidrátok


Olajok, zsírok

Miért egészségtelenek a kerülendő ételek, és a különböző betegségek kialakulásáról bővebben olvashatsz weboldalamon.

2016. március 13.

Női bajok- PMS

Premenstruációs szindróma (PMS)
Menstruáció előtti tünetegyüttes

Egyes fiatal nők a menstruációjuk előtt egy héttel nagyon kívánósak és a tábla csoki könnyen lecsusszan. Ilyenkor a lelkifurdaláson túl érdemes az ösztrogén (női nemi hormon) szintre is figyelnünk. Nyugodtan kinevezhetjük a nagy ösztrogén ingadozást bűnbaknak. Különösen a változó kor előtt álló nők szervezetében magasabb az ösztrogén hormon.

Ha havonta a menstruáció előtti héten kívánós vagy, akkor ennek az az oka, hogy az ösztrogén szinted hirtelen lezuhant. Ez a nagy hirtelen történő ösztrogén csökkenés váltja ki a kívánósságot.
A vérzést követő hétben a tested elkezd extra ösztrogént termelni, hogy előkészítsen az esetleges terhességre. A méhed belső felületen egy új réteg képződik, így várva a kis jövevényt. Hiába az előkészület, kiderül, hogy ebben a hónapban nem lettél terhes, ezért a következő menzesz előtti héten az ösztrogén szint vissza lecsökken. A méhen belüli új réteg pedig távozik a menstruációkor a vérrel.

Az a baj, hogy a menstruáció előtti hétben az ösztrogén szint lezuhan és ez a szintbeli változás különböző tünetekkel járhat:
●    Puffadás
●    Jaj a családnak! Anya megint veszekszik!
●    Átmész pom-pomba. Kerek, szögletes, lyukas, mogyorós? Mindegy, csak csoki legyen!

Mivel a sok csoki nem tesz jót az alakodnak, a veszekedés pedig a családi életnek, ezért érdemes az ösztrogén hormonunkat kezelés alá venni. Arra kell törekednünk, hogy elkerüljük a nagy ösztrogén szintbeli ingadozást. Ezt úgy tudjuk elérni, ha ösztrogén szintünk soha nem szökik túl magasra. Minél magasabbról zuhan le az ösztrogén szintünk, annál nagyobbak lehetnek a kiváltó tünetek.

Hogyan tudjuk lecsökkenteni ösztrogén szintünket?
Megfigyelések szerint, azoknak a nőknek sokkal alacsonyabb az ösztrogén szintjük, akik alacsony zsírtartalmú étrenden élnek. Ezt mi is képesek vagyunk elérni. Amennyiben étrendünk eddig magas zsírtartalmú volt, csökkentsük le a bevitt zsír mennyiségét. (A hozzáadott zsírok, a sajt, zsíros hús stb. lehet a kezdet.)
Az ösztrogén nem csak a kedvünkre van hatással de összefüggésbe hozható a rákkal is. Talán nem véletlen, hogy az alacsony zsírtartalmú, nagyrészt rizsen, zöldségen élő japán nők között nem igen fordul elő mellrák. Az alacsony ösztrogén szintükkel kevesebb esélyük van a rákos betegségek kialakulására.

Tehát első lépésként kerüljük a zsírt és zsíros ételeket, mivel a zsír növeli az ösztrogén szintet.
Második lépésként növeljük a bevitt rost mennyiségét! A rost csökkenti az ösztrogén szintet.
A májunk kiszűri a káros anyagokat a nap minden percében. Folyamatosan tisztítja szervezetünket. Ugyanakkor a többlet ösztrogént is kiszűri, az epevezetéken át a vékonybélbe küldi, ahol a rost felszívja ezt az ösztrogént és a rosttal együtt távozik szervezetünkből. Ezért nagyon fontos a megfelelő rost bevitele. (Rost a növényekben van.) Ha nincs elegendő rost, azaz nincs ami felszívja a kiküldött ösztrogént, akkor az visszaszívódik a bélrendszeren keresztül a vérrendszerbe kerülve, növelve az ösztrogén szintünket. A zsírmennyiséget felére csökkentve akár 20 százalékkal is  csökkenthetjük az ösztrogén szintet.


Menstruációs fájdalmak:

Itt egy kémiai anyagot, a postaglandint kell megemlítenünk. Az 1960-as években nyilvánvalóvá vált, hogy ez az anyag a probléma forrása. A postaglandin a  sejt membránjaiban tárolt zsírok részeiből épül fel, és elősegítik a gyulladást. Szerepük van még az izmok összehúzódásában,  az erek összehúzódásában (mivel azokat is izom veszi körül), véralvadásban és fájdalomban.

Röviddel a menstruáció kezdete előtt az endometriális sejtek, ami a méhnyálkahártyát formálja, nagy mennyiségű postaglandint állítanak élő. Amikor ezek a sejtek leszakadnak a menstruáció ideje alatt, a bennük levő postaglandin felszabadul. A kiáramló postaglandin a méh vérereinek összehúzódását okozzák , majd az izomréteg összehúzódását, ami fájdalmas görcsöket okoz. A postaglandin egy része a véráramba is bekerülhet fejfájást, hányingert, hányást, hasmenést okozva. A kutatók megmérték a postaglandin mennyiségét azon nők szervezetében, akiknek erős menstruációs fájdalmuk volt és összehasonlították azon nők postaglandin szintjével, akiknek nem vagy nagyon kevés menstruációs fájdalmuk volt. A postaglandin mennyiség nagyobb volt azon nők szervezetében, akiknek a menstruáció fájdalmas volt.

A fogamzásgátló tabletták csökkentik a postaglandin mennyiségét mivel ezek a tabletták gátolják az endometriális sejtekből álló réteg növekedését, azaz a méhnyálkahártya képződését. A fogamzásgátló tablettát szedő nők 90 százaléka kevesebb menstruációs fájdalmat észlel. Persze nem kell a fogamzásgátló tablettákhoz nyúlni ahhoz, hogy csökkentsük a menstruációs fájdalmakat. Étrenddel is el tudjuk mindezt érni. Az alacsony zsírtartalmú, teljesértékű növényi étrenden vérzésünk sokkal elviselhetőbb lesz. Számos nő számolt be az őrjítően erős fájdalmak megszűnéséről.

Tegyünk egy próbát! Vérzésünk első napján álljunk át az alacsony zsírtartalmú, teljes értékű növényi étrendre, és figyeljük meg milyen módon változik következő vérzésünk alatt a fájdalom. Már egy hónap után is észlelhetünk javulást.



Omega 3 és Omega 6

Az Omega 3 és Omega 6 zsírsav eszenciális zsírsavak, mert nem tudjuk őket előállítani, ezért étkezéssel kell őket bevinni a szervezetünkbe. A nevüket arról kapták, hogy hol van a kettős kötés a szén atom között a láncolaton. Az Omega 3-nak a harmadik, az Omega 6-nak a hatodik szénnél van a kettős kötés.



Érdekes módon csak és kizárólag a növények képesek létrehozni kettős kötést a 3. és a 6. szénatomnál. Sem a hal vagy bármelyik más állat, sem az ember nem képes erre. Emlékszünk, hogy a fehérjéhez szükséges esszenciális aminosavakat is a növény képes előállítani nem az állatok. A növények által előállított Omega 3 zsírsav az alpha-linolenic acid (ALA). Az Omega 6 zsírsav pedig a linoleic (egy "n" betű a különbség). A kis halak hozzájutnak az ALA-hoz amikor megeszik a hínárokat, algákat. Ezután az ALA egy részét átalakítják hosszú láncolatú zsírrá mint eicosap-entaenoic sav (EPA) és docosa hexaenoic sav (DHA). Az EPA- t, és DHA-t a testzsírjukban tárolják. Az emberi szervezet is képes az ALA-ból megfelelő mennyiségű EPA-t és DHA-t előállítani. (A "szívinfarktus" bejegyzés alatti oldalamon olvashatsz bővebben arról, hogyan használja fel szervezetünk az EPA-t és DHA-t.) Elegendő Omega zsírsavakhoz tudunk jutni növényekből, nincs szükségünk semmilyen állati eredetű ételek fogyasztására. Bár sokan azt gondolják a hal és halolaj a legmegfelelőbb Omega zsírsav forrás figyelmen kívül hagyva, hogy a hal a legmegfelelőbb higany forrás nem Omega zsírsav forrás. Bővebben olvashatsz erről a halról szóló bejegyzésemben. Sok növény tartalmaz Omega 3 zsírsavat többek között a lenmag is. Érdemes az Omega 3 és Omega 6 arányára is figyelni, mert sokan túl sok Omega 6 zsírsavat fogyasztanak.




2016. március 6.

Budai Éva videói

Saját youtube csatorna: klikk ide
Saját videók: klikk ide



Érelmeszesedés

Az érelmeszesedés gyógyítható - Dr. Caldwell Esselstyn
Videó a youtube-on: Klikk ide








Az állatok védelmében

Teljeskörű információ egy fiatalember előadásában. Járja az országot és iskolákban, közintézményekben előadásokat tart teljesen ingyen.

A legjobb beszéd, amit valaha hallottál - Gary Yourofsky
Youtube link: klikk ide





 

Rák megelőzése és visszafordítása

Dr. Neal Barnard: Helyes étkezéssel a rák túléléséért 1/2 rész
A cc megnyomásával kapcsold be a magyar feliratot! Videó a youtube-on: klikk ide




Folytatás (2. rész) videó youtube-on: klikk ide







Miért lettem vegán?

Okok és indokok a vegánná válás mellett. A cc gombra kattintva megjelenik a magyar felirat. Youtube link a videó alatt.





Youtube-on: Klikk ide


2016. március 4.

A Kína tanulmány



A Kína-tanulmány - interjú Dr. T. Colin Campbell-lel 
A cc-re kattintva megjelenik a magyar felirat. Youtube link: Klikk ide


A könyv magyar nyelven is kapható: 

Kezdő program

3 hetes kezdőprogram:

Azoknak, akik olvasgatták az oldalam és szeretnék kipróbálni a növényi étrendet, javaslok egy 3 hetes kezdő programot. 3 hét nem olyan hosszú, hogy ne lehessen egy programot kipróbálni. Még egy tyúk is képes ennyi ideig a tojásokon ülni. A 3 hét viszont elegendő ahhoz, hogy a változások észrevehetőek legyenek.

Készen állsz?

Azt javaslom, mielőtt belevágunk a programba, készüljünk fel, így könnyebb és hatásosabb lesz ez a 3 hét.  

Mik a teendők? 

1. Tájékoztasd kezelő orvosod, hogy nagy fokú változást teszel étrendedben. Ezt különösen fontos megbeszélni a kezelőorvossal azoknak, akik valamilyen betegségben szenvednek, illetve valamilyen gyógyszert szednek. Példának okáért a 3 hét alatt jelentősen csökkenhet a vérnyomás, koleszterin, vércukor, így a gyógyszerek adagját esetleg csökkenteni kell. Vagy egy vesebeteg nem mindegy mit eszik stb.

2. Ha már úgy is orvosodnál jársz, csináltass néhány tesztet! A 3 hét után ismételd meg a tesztet. Ez azért fontos, mert egyes adatok jelentősen javulhatnak és ez ösztönzést ad a további egészséges étkezéshez. Töltsünk ki ilyen formátumot két példányban. Mielőtt elkezdjük a programot és a 3 hét elteltével is. A kettőt hasonlítsuk össze!




















3. Az étrenddel kapcsolatos általános szabályok, amit erre a 3 hétre szigorúan tartsunk be:
a) válasszuk a gyümölcsöket, zöldségeket, hüvelyeseket (bab, lencse), burgonya (fehérburgonya, édesburgonya, yamgyökér), tojásmentes tészta, teljes értékű gabona (árpa, köles, rizs, rozs stb.) és teljes kiőrlésű kenyér (azt javaslom erre a 3 hétre kerüljük a búzából készült termékeket), zöldek (spenót, petrezselyem zöldje, jégsaláta stb.)

b) kerüljünk mindenféle
-    húst (csirke, sertés, marha, hal, sonka, felvágott, kolbász stb.), belsőségeket (máj, zúza, hurka stb.)  
-    tejterméket (tejet, túrót, tejfölt, joghurtot stb.)
-    tojást
-    zsiradékokat (vajat, rámát, disznózsírt, olajat stb.)
-    előcsomagolt ételeket, amikben adalékanyagok vannak, az ilyen ételízesítőket is. Törekedjünk a friss természetes ételre.

4. Gyűjtsünk néhány receptet. Próbáljunk ki néhány ételt és jegyezzük le recepttel együtt azokat, amik ízlenek. Reggelire, napközben, rágcsálnivalókat, édességeket.

5. Töltsük fel konyhánkat, hogy mindig legyen kéznél egészséges étel.
Könnyen tárolhatók a konzervdobozban, befőttesüvegben árult babok, borsók, sárgarépa, kukorica stb. Fagyasztott zöldségek. Teljes értékű gabonák, lisztek. Tészták, burgonya, rizs. Szárazbab, lencse.

6. Szerezzünk be olyan edényeket amiben párolni tudunk zöldségeket, burgonyát. Nem tapadó edényeket. Sütőpapírt.



7. Ha megtehetjük, otthonunkból varázsoljuk el a nem kívánatos ételeket, mert ha szem előtt vannak könnyebb bűnbe esni.

Ha úgy érezzük készen állunk, akkor kezdjük el a 3 hetes programot!

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More

 
A weboldalt készítette és szerkeszti: Szalontai Teréz